Az Iskolabor Pincészet Kft. 2025-ig a dél-dunántúli regionális borpiac meghatározó termelőjévé és szőlőalapú üdítőital kereskedőjévé kíván válni termékeinek és komplex szolgáltatásainak segítségével, a termékportfolió bővítésével és az üzlethálózat fejlesztésével.
Termékpalettánkat folyamatosan bővítjük, főként a minőség bortermelésre és üdítőital előállításra koncentrálva. Mind a saját üzleteink, mind a nagykereskedelmi és online forgalmunkat évente 10%-kal kívánjuk növelni – a foglalkoztatottak számának hasonló mértékű növelése mellett. A munkavállalókkal kapcsolatban elvárás a magasszintű borászati ismeret és –tapasztalat, legalább 1 idegen nyelv ismerete mellett.
Kiemelt figyelmet fordítunk céges borkostolók és rendezvények lebonyolítására, ezek számát minimum 20%-kal tervezzük növelni.
Nagy fókuszt fog kapni tevékenységünk keretében a szőlőalapú üdítőitalok előállítása, mely Iskolabor néven kezdtünk meg 2021-ben.
.
Jövőképünk
Az Iskolabor Pincészet Kft. szenvedélyesen törekszik a kiválóságra a borkultúra és az ügyfélszolgálat terén, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy társadalmi lelkiismerettel foglalkozó vállalat legyünk, amely erősíti azt a közösséget, amelyben élünk. Hiszünk abban, hogy vállalkozásunk tovább erősítheti a Villányi Borvidék hírnevét.
Sikerünk középpontjában az előremutató fenntarthatóság és a mély elkötelezettség áll, amely a szőlőültetvényekbe való folyamatos újrabefektetéssel, modernebb vendégházunkkal és a kézműves borkészítéssel párosul.
A fentiek érdekében a következő területekre fordítunk nagy figyelmet:
- magas színvonalú technikai megoldások alkalmazása (gyártás, csomagolástechnika, automatizált vállalati információs rendszer, licence),
- üzleteink megfelelő felszereltsége,
- az alkalmazottak folyamatos képzése.
Kollégáinkkal együttműködve elkötelezettek vagyunk az integritás és az átláthatóság megőrzése mellett, hogy ezáltal az Iskolabor Pincészetet hosszú éveken át virágzó pozícióba helyezzük. Munkavállalóink számára egy stabil és megbízható munkahelyet szeretnénk biztosítani, ahol hosszú távon anyagi előrelépést és szakmai fejlődést találnak.
Beszállítóinkkal korrekt, mindig fizetőképes partnerként hosszú távú együttműködést tervezzünk.
Tulajdonosaink számára folyamatos értékteremtés mellett egy jövedelmező vállalkozást hozzunk létre.